Vérfrissítés - A János vitéz az Erkel Színházban
2006. október 22. de. 11 óra
2006-10-22
„János vitézem, én hős huszárom” – énekli a francia királykisasszony, mikor megtalálja az ideális férfit, és el is veszíti rögtön. Én is az ideális János vitézt keresem gyermekkorom óta, mármint az ideális előadást. Most egy rövidke dalra fakadhatnék én is: a ma délelőtti produkció nagyjából ideálisnak tekinthető, közelíti elvárásaimat. De kezdjük kicsit korábbról…
Gyermekek lévén mi sem kerülhettük el a szülői önkény parancsát, a János vitézre el kellett menni, meg kellett nézni. Kevés gyerek bújhat ki ez alól, pláne, ha az iskolai csoportos szervezéseket is figyelembe vesszük. Velem szerencséjük volt, én már a János vitézig leküzdöttem a Bánk bánt, Az álarcosbált, a Pillangót és még ki tudja hány operaelőadást, megkedveltem a műfajt, tehát egyáltalán nem feszengtem a nézőtéri ülésen. Hárman voltunk a családban nagyjából egykorú gyerekek, így együtt láttuk a János vitézt is.
Ha Petőfi zsenijéig nem is ér fel, a darab jó előadásban alkalmas arra, hogy megszerettesse az operát, a színházat a felnövekvő nemzedékkel: látvány, mese, remek zene, szerethető és gyűlöletes szereplők, a fiúknak katonák, lányoknak egy kis balett, csodás ruhák…Szerencse, ha a színház szívügyeként kezeli a darab műsoron tartását, gyermekek újabb és újabb generációit kell megkínálnia a csodával, azzal a lelki feltöltődéssel, amit ez a szép magyar mese adhat, s a színház varázsával.
Az Operettszínház lemezén nőttünk fel, minden poént, dallamot előre ismertünk, felkészülve, nagy elvárásokkal ültünk be a színházba. Nem is hatott úgy, valahogy gyengének, élettelennek tűnt a produkció. A legnagyobb csalódás Békés Itala banyája után ért bennünket, az előadásban kidolgozatlanul maradt a karakter. Götz Béla csodálatos színpadképe viszont nagyon tetszett, főként az első felvonás varázslatos kis faluképe. Ez volt az 1987-es premier. Utána többször láttam az előadást, de etalonnak maradt a hanglemez, az előadás mindig hagyott kívánnivalót maga után. Ma már tudom, hogy a lemez sem tökéletes, messze nem. Azóta megismertem a másik hangfelvételt a műből, a Lukács Ervin vezényelte változatot Gobbi Hilda, Zentai Anna, Ilosfalvy Róbert, Melis György, Radnai György, Bilicsi Tivadar és Gyurkovics Mária főszereplésével. Ez a felvétel döbbentett rá, hogy egészen másképp szólnak a zeneszámok, ha művészóriások adják elő. Itt viszont a prózai részek estek áldozatul, amit az operettes művészek (Kovács József, Oszvald Marika, Suka Sándor, Gárday Gábor, Zsadon Andrea) jobban oldottak meg. Tehát ez utóbbi felvétel sem lett az ideális változat, főként, hogy az énekesek zömének hangján hallani, hogy már nem fiatalok.
A színházi előadások sem nyújtottak maradéktalan élményt: ha a szereplőket nem hallani, nem érteni, ha Iluska nem tökéletes szépség (és fiatalság!), ha a francia király poénjai nem ülnek stb., akkor a gyerekek kedve hamar alábbhagy – tapasztalhattam, mert többször gyermekközönséggel együtt láttam a művet, sokszor kísértem osztályokat az előadásra. Az igazsághoz tartozik, hogy persze nagy művészek léptek fel sikeresen a műben – akár az előző, akár a mostani rendezésben (pl. Sólyom-Nagy Sándor, Csurja Tamás, Melis György, Pitti Katalin, Csonka Zsuzsanna – az ő francia királykisasszonyát különösen szerettem -, Karizs Béla, Miklósa Erika…), de tökéletes szereposztást vagy az ideálishoz közelit soha nem tudtak összehozni.
Aztán a kilencvenes évek végén újfajta törekvés kezdődött: frissíteni, fiatalítani kezdték a szereplőgárdát, vendégénekeseket hívtak, például Dániel Gábort az Operettből – vagyis olyan énekeseket, akik zeneileg is és színészileg is megoldják a feladatot várhatóan. Ez a törekvés jellemzi a jelenleg futó előadást is. Kaszás Attila és Haumann Péter szerepeltetése ezt a vonulatot képviseli. Érdekes, hogy pont a mostohát nem adták prózai színésznek. Jancsi szólama szerintem több és nehezebb annál, semhogy prózai színész el tudná énekelni, de Kaszás Attila nagy sikert aratott a szerepben, nyilván a próza javára billent a mérleg nála, és az ének sem idegen tőle. Mindenesetre felfogás kérdése, hiszen az ősbemutatón Fedák Sári játszotta Jancsit, pedig énekelni nemigen tudott. Hangfelvétel persze nincs róla, de nehezen tudom elképzelni Fedákot a nadrágszerepben: elég az a néhány bájos kép, ami megörökítette Medgyaszay Vilmával. Valóban bájos, de az egy másik kor volt, a századelő… Ma már nemigen nevezném ezt sem az ideális változatnak. És akkor még nem szóltunk a rengeteg változatról, zenekari átiratokról… Akárhányszor is látom, mindig változnak a zeneszámok, elmaradó közjátékok, betoldott balettbetétek. Ma például először hallottam szólószámként a Kék tó, tiszta tó kezdetű dalt.
A ma látott előadás premierje 2003-ban volt az évkönyvek tanúsága szerint. A képeket nézegetve akkor már ez az előadás volt egy az egyben: Frankó Tündével, Kaszás Attilával, Haumann Péterrel és Kalmár Magdával. Mégis emlékezetemben úgy dereng, a díszlet kis változtatáson ment át – valószínűleg 2003 előtt. Akkor másképp nézett ki még Iluskáék háza (a Háry Jánosban lévőre emlékeztetett, és mintha középen lett volna), a színpad lépcsőzetesen emelkedett fölfelé, a patak egyenes hasadék volt ebben a talapzatban kék borítással. Nos, azzal összevetve a mostani képet letisztultabbnak, szebbnek találtam, a giccs-jellege megszűnt. A francia királyi udvar is tetszetős, a magyar huszárok ünneplésekor beállított plusz gyertyatartókkal igazán látványos, hangulatos. A Sötétség országa szintén megfelelt az elvárásoknak, talán Tündérországot nagyolta el kissé Csikós Attila, a díszlettervező. A barokkos szabású festett függönyök kora már lejárt, Bartolo jelezte is az előadásban: már a XXI. században járunk.
A jelmezek tetszetősek (Beda Judit), legpompásabbra a francia királyé sikerült. Egyik palástját az előző rendezésből Vágó Nelly tervezésében már ismerhettük. Különösen jól mutatnak a jelmezek a nagyszerű tablóképekben (toborzás, a huszárok bevonulása a palotába, a II. felvonás búcsújelenete vagy a tündérkép). A rendezés számos apró ötletet, szellemes megoldást tartalmaz, hozzá a színészi alakítások társulnak (például Haumann Péter parádéja bevonulásakor és a királyi lét nehézségeiről szóló dalocskájában, szellemes kiszólásai a közönséghez – bizonyítják ezek az apróságok is, hogy méltán kapott magas rangú állami kitüntetést október 23. alkalmából). Az ünnepi hangulat emeli a színpadi sikert is: amikor Jancsi visszautasítja a francia lobogót, s behozzák a „nem cifra, fényes” egyszerű háromszínű lobogót, s csatába indulnak a huszárok, heves taps tör fel a nézőtérről. Egy jópofa ötletet is épített a rendező a jelenetbe: Jancsi addig forgatja a cifra dámák s a francia király feje fölött a magyar lobogót, hogy azok minduntalan kénytelenek fejet hajtani előtte.
Sajnos a Tündérország-képről nem lehet túl sok jót elmondani: persze zeneileg is kidolgozatlanabb, rövidebb, összecsapottabb ez a rész, de a rendezés sem kínál megoldást. Mintegy 10-12 tündérnek öltöztetett balerina keringőzik a festett drapériák között, megjelenik Iluska, Jancsi és Bagó. Csók. Azazhogy, csók lenne, ha Bagó nem szakítaná félbe a szerelmeseket többször, Columbo módjára. Jancsi meg hessegeti szegény Bagót, a legjobb barátját – tán már féltékeny? - , hogy tűnjön már el. El is tűnik. No, akkor csók! Nem, mégsem. Most Iluska húzza el ajkát: „Tündéreim, kezdődhet az ünnepség!” Jancsi meg ott áll csőre töltve, de előbb királykodnia kell még egy kicsit. A legjobbkor szólal meg Bagó furulyája: Jancsi ott is hagyja Iluskát. Most aztán Iluskán a sor: nem is csalódunk benne, követi szerelmesét lemondva a tündérlétről. A zárókép is hasonlóképp suta: az addig megható, hogy a szerelmesek az eget kémlelik, a madarak röptét lesik… De ekkor a háttérbe besomfordál Bagó, a küszöbre teszi a pénzeszsákot. Hát, ez a finálé sem maradt gyertyatartó nélkül. De ne legyünk gonoszak: itt lemegy a függöny, minden szép és jó lesz, semmi háromszögtörténet. Az előző rendezés úgy ért véget, hogy Jancsi sorra hozta ki a házikóból a gyerekeket. Vagy tízet. Lehet vitatkozni, melyik jobb.
Akkor hát mi volt, ami az ideálishoz közelítette ezt az előadást? A szereplőgárda! Doman Katalin régóta vezényli a darabot, a zenekar szépen szól irányításával. Én kicsit temperamentumosabb vezénylést kedvelek, főként a nagy finálékban, katartikusabb megoldásokat. Itt-ott lassabra vette a zenekart, mint én szeretem, de ezek csak ízlésbeli dolgok, és ő a szakember, a partitúrát ő látja, nekem csak viszonyítási alapom van.
Nyári Zoltán nagy nyereség a címszerepben: fiatal, színész-operettes múltja színjátszó képességgel is felvértezi, szép hangja van, erőteljesen szól. Bevállalós, az üldözési jelenetben akkora szaltót ugrott, hogy a gyerekek felszisszentek ijedtükben. Igaz, előtte már egy igazi hasalása is volt, mert a vízben tapicskolás után csúszóssá vált a színpad. A szerelmes legény akkorát zuhant kedvese előtt, pont mikor a jövőt tervezgették, hogy lesz majd sorsuk is, Jancsi megteremti… És mi lett belőle? „Kopasz föld, hej, kopasz föld az derekaljom…” Talán a vizet ki kellene merni a patakból, meg lehet oldani anélkül is az illúziót. Igazán kár lett volna, ha egy tehetséges énekes hetekig gipszbe kényszerült volna. Nyári Zoltán igazi Jancsi, igazi János vitéz, bár az első találkozásom vele a szerepben Koltai Róbert Világszám című filmjében volt, ott a figura más aspektusait mutatta meg, s ettől nehéz elvonatkoztatni. Reméljük sokáig marad első kiosztásban birtokosa a szerepnek. Fontos, hogy a hanggal jobban gazdálkodjon, mert a harmadik felvonásra érezhetően elfáradt kissé.
Iluska Frankó Tünde volt – furcsa volt szőkén - , szép jelenség, szépen is énekelt, igyekezett, hogy érthető legyen szövegmondása is, és színészileg is jól oldotta meg feladatát. Haumann Péter zseniális királyfigurájáról már esett szó, Kertesi Ingrid kulturált énekével emelte a produkció rangját, ő is gyönyörű volt almazöld ruhájában, s komoly kihívás Jancsinak, amikor leült a súgólyukra, s könyörgött a fiúnak, hogy fogadja el szerelmét. Az előadás igen szép, ihletett pillanata volt. Talán a finálé kórusában hiányoltam a hangerőt, jó lett volna, katartikusabb, ha kihallható az „Isten veled”.
A „banya” – mint korábban említettem – különösen fontos volt gyermekszemmel nekem. Kalmár Magda felemás megoldást ad: talán túl sokat szerepel, nyilván főszerepekhez szokott, de a rikácsolásból-mórikálásból kevesebb is elég volna. Nem tudom, mennyit változott alakítása a premier óta, akkor kiemelték, hogy nagy ötlet volt ráosztani a szerepet, igazi karaktert teremtett. Most engem kissé idegesített, kissé cirkuszi volt mórikálása. Fontos értékmérő, hogy a gyerekek se tudták kellőképp gyűlölni.
Bagó szerepébe Molnár Levente állt be újonnan. Az ő produkciója volt a legtökéletesebb, nagy ígéret. Tiszta szövegmondás, árnyalt szerepformálás jellemzi. Mindhárom magánszámát kimagasló énekesi színvonalon adta elő, s magyarul is ő énekelt a legszebben. Minden szótagjának megformálása a jó értelemben vett a tiszta magyaros-népies hang őszinte megnyilvánulása. Méltó utóda Melis Györgynek e szerepben. A közönség elismerését is méltán gyűjthette be magának, megérdemelten kapta a legnagyobb tapsot.
Tessék elmenni az Erkelbe, meggyőződni róla! Ne higgyünk a rémhíreknek: nem szakad le az erkély! Ma mintegy 1300-an maradtak távol.