Megszólal a fanfár: mától Ünnepi Játékok Bayreuthban

2010-07-25

 

A nyári fesztiválszezon csúcspontját immár hagyományosan a két legpatinásabb operafesztivál, a Salzburgi és a Bayreuthi Ünnepi Játékok július 25-i indulása jelenti. Az egyaránt augusztus 31-ig tartó két eseménysorozat egymáshoz földrajzilag igen közel zajlik, jellegük azonban meglehetősen távol esik egymástól.

A Bayreuthi Ünnepi Játékok tárgya egyetlen szerző, Richard Wagner operai életműve, kizárólagos helyszíne pedig a zeneszerző intenciói alapján felépített bayreuthi Festspielhaus. A zöld dombon álló színház 1976-ban A nibelung gyűrűje ősbemutatójával nyílt meg a nagyközönség előtt, amelyet már ez alkalommal lenyűgözött a fedett zenekar (a bayreuthi zenekari árkot a nézőtér felől nem lehet látni), s az ebből következő különleges akusztika – hozzáértők szerint ez a világ egyetlen helyszíne, ahol a wagneri zenekar soha, egyetlen pillanatra sem nyomja el az énekeseket. A fesztivált első két alkalommal (1876-ban és 1882-ben) az alapító, Richard Wagner irányította, tőle özvegye, Cosima Wagner (Liszt Ferenc lánya) vette át a stafétát. Az ő irányítása alatt került a fesztivál programjába Wagner teljes vállalt életműve, vagyis A bolygó hollanditól a Parsifalig komponált mind  tíz operája. Cosima utódja gyermeke, a zeneszerző-karmester, Siegfried Wagner lett. 1930-ban anya és fia szinte egy időben távoztak az élők sorából, így Siegfried özvegyére, az angol származású Winifred Wagnerre szállt a fesztivál irányítása. Az általa fémjelzett korszakra tehető Bayreuth náci elköteleződése, ami egyenes következményként vonta magával bizonyos művészek (pl. Toscanini) távol maradását a fesztiválról – ami ennek ellenére sem vesztett művészi színvonalából, hiszen továbbra is egy Furtwängler vagy egy Richard Strauss állt a karmesteri pulpituson. 1945 után Winifred két gyermeke, Wieland és Wolfgang Wagner örökölte a Festspielhaust. Nemcsak az anyjuk által követett politikai irányvonallal, de az addig uralkodó őskonzervatív művészi tendenciákkal is szakítani szerettek volna. Megszületett Új-Bayreuth, a modern rendezői törekvések fellegvára, melyeket kezdetben a rendezőként is kiemelkedő Wieland irányított. 1966-os halála után Wolfgang egyedül vezette a fesztivált, s noha rendezőként jóval konzervatívabb álláspontot képviselt, igazgatóként továbbra is teret adott a modern irányzatoknak – elég csak Patrice Chéreau vagy Harry Kupfer meghívására gondolni.

Az Ünnepi Játékok vezetésétől két éve visszavonult, idén elhunyt Wolfgang Wagner utódja két lánya, Katharina Wagner és Eva Wagner-Pasqiuer. Lassan összecsiszolódó kettősüknek számos nehézséggel kell szembenéznie. Az állandó anyagi problémák mellett Bayreuth utóbbi évtizedét az énekes-sztárok, az igazán kiemelkedő énekes-egyéniségek lassú elmaradozása jelentette (emlékezetes például Waltraud Meier szűk évtizeddel ezelőtti, látványos távozása a zöld dombról). A hiányt az utóbbi időszakban karmester-sztárok (a majd negyven év után visszatérő Pierre Boulez, Christian Thielemann, Antonio Pappano vagy Fischer Ádám), illetve kiemelkedő rendezők (Christoph Marthaler, Chrstoph Schlingensief, Stefan Herheim) meghívása igyekezett pótolni. Az idei premier, a Lohengrin plakátján azonban újra a kor vezető Wagner-énekeseinek nevét olvashatjuk. A címszerepben Jonas Kaufmann, Elzaként Anette Dasch, Ortrudként Evelyn Herlitzius lesz hallható a mai premieren. A dirigens a lett Andris Nelsons, a rendező Hans Neuenfels – személyük garantálni látszik az izgalmas produkciót.

Katharina és Eva WagnerA program további részét az előző években felújított darabok továbbjátszása tesz ki. A rendezőként Budapesten sem ismeretlen Katharina Wagner Nürnbergi mesterdalnokok-előadása mellett idén utoljára hallható a Tankred Dorst rendezte Ring, melynek hanganyaga (a napjaink egyik legkiválóbb Wagner-karmestereként számon tartott Christian Thielemann vezényletével) immár kompaktlemezen is megjelent. Az ide repertoárt a két éve bemutatott Parsifal teszi teljessé – a Stefan Herheim rendezte produkciót Daniele Gatti vezényli.

Idén sajnos nem találunk magyar művészeket az Ünnepi Játékok fellépői között – a Magyar Rádió jóvoltából viszont idehaza is élvezhetjük valamennyi idén sínre kerülő opera első előadását. A ma délután kezdődő közvetítéssorozat minden adása hagyományosan délután négy órakor kezdődik (kivéve a hatkor induló Rajna kincsét). A közvetítések az MR3 Bartók Rádió honlapján online is hallgathatók.

 

Bóka Gábor

 




Vissza az előző oldalra