Egy világjáró magyar művész pályája

A napokban olyan művészre emlékezünk, aki nem csupán világhírű tenoristaként, hanem korának egyik legjelentősebb Mozart-interpretátoraként is beírta nevét a magyar és nemzetközi operatörténelembe. Bár közülünk nemigen akad, aki Pataky Kálmánt élőben is láthatta volna színpadon, a reánk maradt lemezfelvételekről áradó apollinikus fényű hang, a kifinomult frazeálás és a gyöngyöző Mozart-melizmák az utókor számára is hihetővé, érzékelhetővé teszik a művész interpretációtörténeti jelentőségét. Életútja, művészi karrierje a zenetörténeti forrásokban méltó módon feldolgozásra került, a legtöbb adalékot a Zeneműkiadó Nagy Magyar Előadóművészek című portrékiadványából meríthetjük.

Pataky Kálmán a Zala megyei Alsólendván született 1896. november 14-én, Molnár Mária és id. Pataky Kálmán polgári iskolai igazgató második gyermekeként. Már fiatal korában kapcsolatba került a zenével: az abszolút hallással megáldott gyermek Dobossy Elek elemi iskolai tanítótól tanult hegedülni. Mint öccse, Pataky Ferenc elbeszéléséből tudjuk, „mindenkor lelki szükségletének érezte a muzsikálást”. Zenei hallását ugyanakkor komolyan veszélyeztette gyermekkori balesete, amikor birtokukon egy béresgyereket mentett meg a vízbefulladástól, valamint háborús tüzérségi szolgálata. Komoly hegedűtanulmányainak az vetett véget, hogy a neves kolozsvári zenepedagógus, Metz Albert, akinél továbbtanulásra jelentkezett, már nem tudott új tanítványokat fogadni. Ezt követően Gábor József budapesti énekiskolájában pallérozta énekesi tehetségét.

Gyöngyhalászok - Nadir áriája

Az Operaház korabeli körülményei kiváltképp kedvezőtlennek bizonyultak az új énekesek pályakezdése szempontjából. Az első világháborút követő gazdasági megrázkódtatások mellett a szélsőséges elemek uszítása és botránykeltő akciói (utóbbiaknak tulajdonítható például a korábbi főzeneigazgató, Egisto Tango ellehetetlenítése) határozták meg a kulturális közhangulatot. A káoszban a Bécsből érkezett igazgató, Máder Rezső próbált művészi és szervezési szempontból egyaránt elviselhető helyzetet teremteni.

A fiatal Pataky Kálmán operaházi meghallgatására 1921. júniusában került sor, színpadi debütálása pedig 1922. január 22-én következett a Rigolettóban, Sándor Erzsi és az egyébként indiszponált címszereplő, Helge Lindberg oldalán. Pataky Kálmán alakításáról így számolt be a Magyar Hírlap: „A mantuai herceg szerepében új tenorista: Pataky Kálmán mutatkozott be. Hajlékony és teljesen olaszos színekkel csengő hangjából biztató ígéreteket hallunk kicsendülni e fiatal tenor színpadi pályafutására nézve”. A debütálást követően Richard Strauss Rózsalovagjának Olasz énekesét, majd Puccini operáinak (Bohémélet, A köpeny, Gianni Schicchi) tenorszerepeit alakította még ugyanabban az évben, melynek során elindult Pataky Kálmán magyarországi karriere. A Városi Színházban előadott Bohéméletről a Nemzeti Újság 1922. szeptember 22-én a következőképpen írt: „A szép előadásban derekasan helytállt Pataky Kálmán, aki Rodolphe-ot énekelte, Pataky nemes csengésű, zengő és gazdag tenorja a legmagasabb fekvésekben is teljesen érvényesült”.

Rózsalovag -  az Olasz énekes áriája

E kitűnő hangi adottságok természetesen nem maradhattak rejtve a külföld szeme előtt sem. Az 1925/26-os évadban Budapestre látogató bécsi operaigazgató, Franz Schalk próbaéneklésre hívta meg Pataky Kálmánt, mely két vendégjátékot eredményezett a művész számára a Bohéméletben és a Rigolettóban, s a lelkendező sajtóvisszhangok egyértelművé tették: a Bécsi Operaház új tenoristával gazdagodott.  Már szerződtetett énekesként az évad során felújításra kerülő Végzet hatalma második szereposztásában lépett fel nagy sikerrel, alakítását a kritikusok a fiatal Leo Slezákéhoz hasonlították. Karrierjének felíveléséhez úgyszintén hozzájárult, hogy ez utóbbi előadásban a drezdai és berlini operaházak színpadán is bemutatkozott, s a bécsi Operaház tagjaként, annak együttesével rendszeresen vendégszerepelt egyéb külföldi országokban is. A társulat párizsi vendégszereplése után Anday Piroskával együtt a francia kormány kitüntetését nyerte el. Amikor 1929-ben Richard Strauss Op. 77 számú dalciklusát énekelte Berlinben a szerző kíséretével, a sajtó már mint Wiener Sängerre, azaz bécsi énekesre hivatkozott rá. Természetesen ez távolról sem jelentette azt, hogy a budapesti Operaháznak végleg hátat fordított volna, hiszen számos alkalommal lépett fel vendégművészként fővárosunkban: az egyik ilyen fontos esemény Goldmark Sába királynőjének 1926. májusi előadása volt, amelyen többek között a már szintén állandó bécsi operaházi taggá vált Németh Máriával, valamint Haselbeck Olgával és Székely Mihállyal szerepelt a művész, s ez az alkalom Tóth Aladár szavai szerint „valóságos gálaelőadássá” vált. Radnai Miklós akkori operaházi igazgató Schalk intendánssal megfelelő megállapodást kötvén a Bécsbe távozott művészeket, így Anday Piroskát, Németh Máriát, Pataky Kálmánt rendszeres vendégszereplésre hívta vissza.

Faust - Cavatina

A bécsi Operaháztól 1928 elején kapott bő egy hónapos szabadságát Drezdában töltötte, ahol A cigánybáróban Barinkay szerepét alakította, Fritz Busch vezényletével. Koppenhágában pedig az ugyanabban az évben megrendezésre kerülő Nemzetek Művészete hetén lépett fel a zeneszerző és karmester Telmányi Emillel, valamint Dohnányi Ernővel együtt.

A művész karrierjének további kiemelkedő állomását a Salzburgi Ünnepi Játékok jelentették, ahol legelőször 1929-ben Don Ottaviót alakította Németh Mária mint Donna Anna oldalán, az előadást Franz Schalk vezényelte; majd A rózsalovag Olasz énekesének szerepében lépett fel a Clemens Krauss által dirigált előadáson, ahol a Tábornagyné szerepét nem kisebb művész, mint maga Lotte Lehmann alakította. Az 1931-es évben a Szöktetés a szerájból című daljátékban Belmonte szerepét énekelte, majd ismét A rózsalovagban lépett fel. 1932-ben pedig újból berlini vendégszereplésre került sor, ahol Az álarcosbál Riccardo grófját alakította, Németh Mária partnereként. Az előadásról a berlini kritika így számolt be: „Maria Némethnek Amélia szerepében bőségesen volt alkalma, hogy hangbeli kvalitásait és művészi tartását bebizonyítsa. Koloman von Pataky Riccardo szerepében színészileg és énekileg kimagasló teljesítményt nyújtott…”

Don Giovanni - Dalla sua pace (olaszul)

Don Giovanni - Dalla sua pace (németül)

Don Giovanni - Il mio tesoro

Pataky Kálmán élete egyik kiemelkedő állomásának tartotta, hogy 1936-ban Bécsben és Salzburgban a Fidelio Florestanját Arturo Toscanini vezényletével adta elő. Ennek alkalmával Toscanini saját dedikált fényképével kedveskedett a művésznek, az alábbi szöveggel: „Pataky Kálmánnak, a kitűnő Florestannak, a Fidelio előadásának emlékére csodálattal – Toscanini.”  A művész nemzetközi karrierjének ismertetése nem lenne teljes a Glyndebourne-i Fesztiválon 1936-ban énekelt Don Ottavio-alakítás nélkül, melyről – jelenleg CD formátumban a Naxos kiadónál kapható – hangfelvétel is ránk maradt. Az előadást vezénylő Fritz Buschnak köszönhetően az argentin főváros, Buenos Aires Teatro Colón nevű operaházában is állandó vendégként lépett fel a művész, így többek között a Lammermoori Lucia, a Traviata, a Manon és a Così fan tutte tenorfőszerepét alakította. Ennek során nagy áttörésként lehetősége nyílt, hogy olasz nyelvű előadáson olasz művészekkel együtt lépjen fel, ez akkoriban a más anyanyelvű énekesek számára jelentős kuriózumnak számított. Érdekes kitérőként a Teatro Colónban Wagner-szerepekben is debütált, így színpadon alakította a Tannhäuser Waltherét, A bolygó hollandi Kormányosát és a Trisztán Ifjú hajósát, A nürnbergi mesterdalnokokban Stolzingi Walthert. Emellett ugyanitt fellépett Aegisth szerepében is Richard Strauss Elektra című operájában.

Così fan tutte - Un‘ aura amorosa

Szöktetés a szerájból - Belmonte áriája (2. felv.)

A második világháború közeledtével nemzetközi fellépési lehetőségei beszűkültek, az 1938. évi Anschluss után a bécsi Operaháznak és az ausztriai fellépéseknek búcsút kellett mondania, s ezután hazatért Magyarországra. Jelentősebb külföldi szereplésekre ezután csak a Milanói Scalában (Hüon Weber Oberon c. operájában), valamint a római operaházban (Admeto Gluck Alceste c. dalművében) került sor. Magyarország háborús részvételével az argentínai fellépési lehetőségek is megszűntek, ugyanakkor magyar operaszínpadon rendszeresen fellépett a művész, többek között a korabeli filmhíradók tanúsága szerint a margitszigeti szabadtéri operettelőadások népszerű főszereplője is volt. Az Operaházban a háború alatt 1944. május 6-án, a Faust címszerepében szerepelt utoljára, majd apósát, Beregi Oszkárt az üldözések elől kalandos körülmények között megmenekítve vidéken rejtőzött el.

A háború vége Szegeden érte Pataky Kálmánt és családját, ahol már 1945. április 10-én alakította Szu-Csong herceget Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjében. Rövid operaházi szerepléssorozatára egzisztenciális gondok vetettek árnyékot, melyek nyomán családjával Argentínába távozott, újabb szerepek reményében; szerződéskötésre azonban nem került sor. Ezt követően az Egyesült Államokba költöztek, ahol apósa, Beregi Oszkár több amerikai filmben és egy televíziós sorozatban kapott szerepet, de letelepedési engedély hiányában az országot el kellett hagyniuk.  Majd rövid időre Chilébe költözött a család, ahol egy rövidebb lélegzetű fellépés után Pataky Kálmánban megérett a végleges visszavonulás gondolata.

Aida - Radames románca

Magyar Világhíradó 1942. július - Strauss-operett a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

A művész élete utolsó éveit Kaliforniában töltötte, miután családjával együtt végül is megkapta a letelepedési engedélyt. Példaértékűen aktív életmódjával azonban továbbra sem hagyott fel: halála előtt történelmi tanulmányokat folytatott. 1964. március 3-án hunyt el Los Angelesben.

Korunk hazai operarajongói számára nem csupán ránk maradt felvételei jelentenek örömet, hanem bécsi, salzburgi, drezdai, berlini látogatásaink során büszkén gondolhatunk arra, hogy Pataky Kálmán személyében egyedülálló tehetségű magyar művésszel gazdagodott a világ operakultúrája.