Egy kettétört pálya

Dunszt Mária az 1960-as évek fiatal operanemzedékének egyik legragyogóbb tehetsége volt, akinek sajnos csak rövid, tizenhat évnyi karrier adatott. 1936. október 10-én született Budapesten, muzsikus családban – édesanyja, Pálffy Mária ismert opera- és oratóriuménekes volt, apja nyugdíjasként is játszott a Telefongyár zenekarában. Így aztán nem csoda, hogy a kislány örökölte szüleitől a zenei tálentumot, s már ötéves korától zongorázni tanult. Ám a sors nemcsak zenei, hanem rajztehetséggel is megáldotta, s eleinte úgy tűnt, a képzőművészetben arat majd babérokat. Középiskolai tanulmányait a Képzőművészeti Gimnáziumban végezte, ahol kiderült: kiváló grafikus válhat belőle. Ám a sors közbeszólt – egy üzemi rendezvényen énekelt, ahol felfedezte őt a Vasas-fesztivál egyik rendezője, és meghívta szerepelni a fesztiválra. Kenessey Jenő és Vaszy Viktor ezen a rendezvényen figyelt fel Dunszt Máriára, és mindketten javasolták: zenei vonalon tanuljon tovább. Így hát búcsút mondott a képzőművészetnek, és az énekesi pálya felé vette útját.

1955–61 között a Zeneakadémián dr. Molnár Imre és Maleczky Oszkár növendékeként folytatta tanulmányait. Már vizsgaelőadásain felfigyelt rá a szakma, a fiatal nemzedék egyik legtehetségesebb képviselőjének tartották. Végzősként sikerrel vett részt két nemzetközi megmérettetésen is: 1960-ban elnyerte az Erkel-énekverseny első díját , valamint a toulouse-i énekverseny nagydíját. 1961-ben szerződtette tagjai sorába a Magyar Állami Operaház, ahol számos főszerepben bizonyította kivételes tehetségét.
1962 tavaszán debütált az Operában a Bánk bán Melindájaként (ebben az új betanulásban több fiatal énekes mutatkozott be a zenedráma főszerepeiben), s rögtön nagy szakmai és közönségsikert aratott. A kritika méltatta szép hangját, kiváló szerepformálását:

„Az új Melinda, Dunszt Mária kiemelkedő sikert aratott, a közönség tetszésnyilvánítása egy szépen induló operai karrier kibontakozásának szólt. D. M. némi kezdeti elfogódottság után az operaszínpad nagyra hivatott művészeként jelent meg előttünk. Hangbeli értékei mély muzikális és drámai érzéke, alakteremtő ereje, s nem utolsósorban kulturált ízlése révén máris emlékezetessé tudta formálni Erkel leggazdagabb jellemzésű, legmegragadóbb hősnőjét. Ez a Melinda gyönyörű és nemes tartású volt, büszke női tisztességére, s becsületének akaratlan elvesztése annál tragikusabb. Ez a Melinda a Bánk bán-történetben a dráma szereplői közt igazi helyét találta meg.” (Film, Színház, Muzsika – 1962. június)


A sikeres bemutatkozást számos újabb követte, Dunszt Mária a következő években beváltotta a hozzá fűzött reményeket: gyönyörű hangszínével, pompás magas hangjaival, átélt játékával ragadta meg a közönséget és a szakmát. Tizenhat éves operaházi pályafutása alatt a drámai szoprán szerepkörben kiugró sikereket aratott, karrierje magasan ívelt felfelé. Sokoldalú művész volt, amit rendkívül széles repertoárja is bizonyít: elénekelte Verdi-operák főszerepeit: Traviatát, Desdemonát, Aidát, Leonórát A trubadúrban, Margitot Gounod Faustjában, Matildot Rossini Tell Vilmosában, Goldmark Sába királynőjében Szulamitot, Erkel Hunyadijában Szilágyi Erzsébetet, Mascagni Parasztbecsületének Santuzzáját és Wagner-heroinákat: a Mesterdalnokok Éváját, a Tannhäuser Erzsébetét, a Lohengrin Elzáját, A walkür Sieglindéjét és Az istenek alkonya Gutrunéját. Külföldi kuriózum-művek magyarországi ősbemutatójában is részt vett: 1964-ben Az okos lányt formálta meg Orff operájában, 1965-ben pedig a Katyerina Izmajlova címszerepét Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbethjének a szerző által átírt, „megszelídített” változatában. Utolsó szerepét szintén egy operaritkaságban, Janáček Jenůfájában énekelte, a Templomos asszony alakításáért 1974-ben Nívódíjat és a Csehszlovák Követség érmét kapta.

Külföldön is gyakran vendégszerepelt: már pályája elején fellépett Toscaként, Traviataként és Desdemonaként Csehszlovákiában, illetve az NDK-ban, valamint A trubadúr Leonórájaként Bulgáriában. 1965–67 között a gelsenkircheni opera állandó vendége volt.
Két lemezfelvétel is készült közreműködésével: 1964-ben a Parasztbecsületben Santuzzát, majd Petrovics C’est la guerre című operájában a Feleséget énekelte. Gyakran lépett fel oratóriumok szólistájaként is.

1976-ban súlyos autóbalesetet szenvedett, ami után már nem szerepelhetett a nyilvánosság előtt. A fényes karrier tizenhat év után kettétört... Vajon milyen csúcsokra juthatott volna még el ez a kiváló művész, ha nem kényszerül feladni pályáját?
A baleset és következménye idegileg is felőrölte, fiatalon, ötvennyolc éves korában hunyt el 1994. augusztus 24-én.

Felvételeivel emlékezünk rá.

Mascagni: Parasztbecsület – Santuzza és Turiddu kettőse (partnerek: Simándy József, László Margit)
Petrovics: C’est la guerre – A feleség és a szökevény jelenete (partner: Ilosfalvy Róbert)