A bolygó hollandi bemutatója a Magyar Állami Operaházban – 2011. január 23.
2011-01-24

Vasárnap este Kovalik Balázs rendezésében mutatta be az Operaház Wagner A bolygó hollandi című operáját. Az előadást közösen vezényelte Fischer Ádám és Győriványi Ráth György, s Wagner lélekvesztőjét sikerült közösen jó időre a süllyesztőbe navigálniuk.
Kovalik már az előadás látványvilágával meghökkentett: mivel megtetszett neki az Ascanio szcenikai ötlete, miszerint Alba városát az Operaház metszetei közé álmodták a produkció létrehozói, most ő rásrófol, és a kísértethajót az Erkel Színház homlokzatával jeleníti meg. Innen, a homlokzatfalak mögül zúg fel a kísértetlegénység ijesztő kórusa, de lehet, hogy csak az Erkel színházi próbákat halljuk a „hajó” mélyéről. A szín másik oldalán foglal helyet Daland hajója, ez a Nemzeti Színház épülete, hajóorral és ázó timpanonnal. A kormányos egyelőre a helyén áll, de ott ólálkodik már Erik is. A harmadik felvonásban fergeteges Matrózkórust hallunk a hajóorrnál, míg a farnál a kísértetlegénység üvölti lidérces szólamát (karigazgató: N.N.).
A fonó pedig ezúttal a Médiahatóság főhadiszállása, ahol Frau AnnaMary felügyeli, miről is dalolnak a leánykák a rokka mellett. Senta azért elénekli Balladáját, s révületben bámulja a Médiahajón egyensúlyozó Hollandi portréját.
Ebben a miliőben lép partra a Hollandi – N.N. Eltelt újabb hét esztendő, a tengerek meggyötört vándora újra kísérletet tesz, de csakhamar rájön: itt aztán hiába várja a megváltást, inkább visszafordulna. A záróképben aztán mégis beteljesedik sorsa, Senta leveti magát a parti szikláról, a Hollandi lelke megváltást nyer, s a hullámok közt lassacskán süllyedni kezd a kísérteties Erkel hajó…
Az este során az Operaház Zenekara remekül teljesített, a tenger és a lélek viharainak megannyi árnyalatát előcsalta a két karmester a zenekari árokból. Az énekkar lenyűgöző intenzitással és precizitással valósította meg hatalmas feladatát, a földi matrózok karának nyers vadsága ugyanúgy megszólalt, mint a kísértetek félelmes énekének lidérckoloritja.
Első osztályú a szereposztás is. Daland szerepében az utóbbi években egyre jelentősebb szerepekben bemutatkozó és több emlékezetes előadást nyújtó N.N.-t láthattuk, aki a figura komikus vonásait éppúgy kidomborította, mint a különös idegen iránti misztikus rajongást. Frau AnnaMary N.N. volt, a tőle megszokott magas színvonalon, anyanyelvi szintű Wagner-tolmácsolásban. A kormányos N.N. volt, élményszerű dalocskát énekelve, amivel megteremtette a Hollandi misztikus színrelépésének várakozással teli feszültségét.
A címszerepben a német repertoárban ugyancsak otthonosan mozgó, kiváló produkciókat nyújtó N.N. volt látható, most sem maradt adósunk a figura színészi és hangi megformálásával, kiválóan érzékeltette a Hollandi sorsának tragikumát, a misztikus bánatot és a megtörtségből, csalódottságból táplálkozó férfias határozottságot, keménységet. Ennek megfelelően vált hitelessé Senta önfeláldozása.
Sentát a nagyszerű N.N. alakította, kiváló Wagner-énekes, erőteljes hanggal és impozáns színpadi jelenléttel. Ugyancsak N.N. alakította Eriket, szólamát profi szinten, áriáját megannyi érzéssel szólaltatta meg.

Kedves Olvasóink!
Vasárnap este lett volna A bolygó Hollandi bemutatója. Ilyen is lehetett volna. Meg másmilyen. Siker is, bukás is, de ezt már nem tudjuk meg. Sajnos ez az évad ilyen a Házban. Nem tervekben, hanem személyekben gondolkodnak, így félkész (ős-Bánk) vagy elmaradt (Hollandi) produkciók születnek. Most úgy néz ki, hogy a Premier-bérletben lassan nincs premier, a Wagner-bérletben meg Wagner.
És ez a tendencia megerősödni látszik. Amikor a Hollandiról hazafelé mentem, az Oktogonon villamosra kellett várnom. Nagyon soká jött. Azt hittem, nem is jön már. Vágytam a villamosra. Aztán kiderült: vágyaim villamosa jön, csak késik egy kicsit. Mert még nem áll készen. Addig hullatom könnyeim. A bahcsiszeráji szökőkútba.
Utóirat:
Néhány hajós történet csalódott Hollandi-rajongóknak
Rimbaud: A részeg hajó
Az Onedin-család (tévésorozat)
Zámbó Jimmy: Süllyedő hajó
Puccini: A köpeny
Álomhajó (tévésorozat)
Wagner: Trisztán és Izolda
Titanic (filmeposz)
A Poszeidón-katasztrófa (katasztrófafilm)
Az Özönvíz; Noé bárkájának története
A Karib-tenger kalózai (film)
(A fotók a premier estéjén készültek. Vagy nem.)